KEZDŐLAP BLOG Kapcsolat LEIRATKOZÁS SEGÍTSÉG

Volenszki Sándor
2010-05-29 12:23:42

Internetes megjelenés - Hétköznapi szemüvegen át nézve




Több tárgyalásom volt a napokban internetes megjelenés témakörben és meg kell állapítanom, hogy a helyzet továbbra is változatlan! Az interneten még jelen nem lévők, vagy az egyszer már sikeretlenül próbálkozók 99% egészen egyszerűen nem érti, hogy minek az internetes megjelenés.

Miért van ez így? Van egy alapvető emberi tulajdonság, mi szerint amit nem ismerünk attól félünk, rosszabb esetben el is pusztítjuk, így lenne ez az internetes megjelenéssel is?

Elhatároztam, hogy néhány bejegyzésen keresztül feltárom az ismeretlen területeket, tudást adva azoknak akik számára ez a téma idegen. És ha igaz, hogy az ismeretlentől való félelem tart vissza benneteket, akkor a tudásotok ismerté teszi az ismeretlent!

Játszatok el a gondolattal néhány percre, hogy mindenkinek a kezében van most egy szemüveg. Egy olyan varázsszemüveg, amin keresztül minden dolgot egyszerűbbnek, pontosan olyannak láttok, amilyen! Tegyük csak fel ezt a szemüveget és lássuk ezen keresztül az internetes megjelenést egyszerűen, érthetően...

Az internet nem más, mint egy hatalmas elektronikus sétáló utca, mindkét oldalán színes kirakatokkal. Vannak közte olyanok, amelyek szolgáltatásokat kínálnak, mások fizikai termékeket, vannak akik csak szórakoztatnak, videókat vetítenek, zeneszámokat hallgathatsz náluk. Mások a napi friss híreket rakják kirakatukba és vannak olyanok, ahol több száz, akár több ezer ember gyűlik össze és beszélgetnek egymással. Vannak köztük olyanok, akik elektronikus levelek feladásával, kézbesítésével és fogadásával foglalkoznak, mint egy amolyan elektronikus posta, elektronikus postafiókokkal.

Amikor internetezünk, nem teszünk mást, csak ezen az elektronikus sétáló utcán sétálgatunk, vagy célirányosan, fénysebességgel tartunk valahova, több millióan naponta az egész világból.

Ezen a hatalmas és végtelen sétáló utcán -ahol egyik ponttól a másikig eljutni a másodperc töredéke, még ha több ezer kilométerről is van szó; találhatóak információs pultok. Ha keresünk valamit és csak néhány részletét ismerjük, akkor ezeknél az információs pultoknál megmondják nekünk melyik kirakatot érdemes megnéznünk. Vannak olyan információs pultok, ahova a kirakat tulajdonosok tevékenység szerint csoportosítva, rajzszeggel felbökik a névjegykártyájukat és mikor mi arra járunk megnézegethetjük kik is vannak rajta.

Ennek az egész elektronikus sétáló utcának van egy hatalmas térkép nyilvántartása, pontosan ugyan olyan, mint egy földhivatal, amolyan internethivatal. A térképen az egész utca nem áll másból, csak nehezen megjegyezhető helyrajzi számokból. Van azonban egy olyan szolgáltatása ennek az internethivatalnak, hogy a te kirakatod helyrajzi számát összepárosíthatod egy könnyen megjegyezhető névvel. Pontosan ugyan úgy, ahogyan a valóságban utcanév és házszám váltja fel a helyrajzi számokat. Ha ezt a szolgáltatást megveszed, onnantól kezdve az információs pultok, már a kirakatod neve alapján irányítják az internetezőket, nem pedig a helyrajzi száma alapján.

Így megy ez, amióta az internet internet. Ha valaki kirakatot akar ezen a széles, forgalmas elektronikus sétáló utcán, nem kell mást tennie, mint:

  • bérelni egy üres kirakat helyet,
  • annak a helyrajzi számát kiváltani egy könnyen megjegyezhető névvel,
  • majd berendezni a kirakatot.

Ahhoz, hogy legyen kirakatunk az internet elektronikus sétáló utcáján, más feladatunk nincsen!

Vigyázat!

Ha ezt mind megtesszük, már fényévekkel előrébb járunk ahhoz képest, hogy ha most nincs, azonban akad még tennivaló bőven! Ebben az állapotban kirakatunk még nem sokban különbözik egy kis zsákutcában eldugott cipészműhely kirakatától! Azt, hogy havonta internetezők ezrei tekintsék meg kirakatunkat, el kel érni!

Ne aggódjatok egy percet sem, láthatjátok, hogy nincs itt semmi varázslat! Az sem ördöngősség, hogy legyenek bámészkodók akik a kirakatotokat nézegetik, most azonban az ismeretlen miatt pontosan ugyan oda soroljátok ezt a témakört, mint az internetes megjelenést jelen bejegyzés olvasása előtt!

Ezért a következő írásomban erről olvashattok:

Látogatottság - Hétköznapi szemüvegen át nézve

Most őszintén! Ez tényleg annyira bonyolult lenne? Egy üres kirakat bérlése, egy név a helyrajzi szám helyett és egy kis kirakat berendezés! És nem árulok el üzleti titkot ha azt mondom, a kirakatot, a nevet és a kirakatberendezőt havi 750 Ft + Áfa áron megszerezhetitek!

Egy kis értelmezés

Logikusan ez a bejegyzés nem informatikusoknak készült, bár közülük is néhányan mondták már, hogy ebben a megközelítésben lényegesen ehetőbb, ennek ellenére néhány funkcionális hasonlat és tény együttállást meg kell magyaráznom.

Üres kirakat:

Az üres kirakat a tárhely, amelyet egy szerver üzemelétető cégtől bérelünk.

Helyrajzi szám:

A helyrajzi szám annak a szervernek az IP címe, ahol a tárhelyet bérekjük.

Könnyen megjegyezhető név:

A könnyen megjegyezhető név a domain név.

Internethivatal:

Az internet hivatal az, kihez beadjuk a könnyen megjegyezhető név igényünket. Ha elbírálják és megkaphatjuk a nevet, akkor készül hozzá egy DNS (Domain Name System) rekord, ahova letárolják a név használó adatait. A megítélt név és helyrajzi szám összekapcsolásáról a szerver üzemeltető gondoskodik. A szolgáltatást úgy hívják, hogy névszerver (NS = Name Server), itt kerül párosításra a domain név az IP címmel.

Kirakat típusok

Szolgáltatás kínálnak:

Fodrász, cipész, ügyvéd

Terméket kínálnak:

Háztartási berendezések, ruházat, autó

Videókat, zenéket sugároznak:

YouTube, Google Video, Indavideo

Friss hírek:

Napilapok, tudományos és társadalmi folyóiratok

Sok ember beszélget:

Facebook, Twitter

Elektronikus postahivatal:

Gmail, Freemail, Citromail

Információs pultok:

Google, Yahoo

Rajzszeggel felbökött névjegykártyák:

Startlapok, Linkgyűjtemények


Csodálkoznék, ha nem lennének kérdések! Ne feledjétek! Én itt vagyok! Az interneten és segítségképpen nektek!


Hozzászólok >>

Hasznos volt a bejegyzés? Mennyire?



Volenszki Sándor
2010-05-30 21:49:00

Hamarosan folytatás




Hamarosan érkezik a folytatás!

 

Bejegyzés értesítő Értesítés új bejegyzésről

Hozzászólások

Hamarosan folytatás
2010-05-30 21:49:00

 

Bejegyzések

Saját e-mail cím használata Gmail levelező programban (720/1) >>
Automatikus szöveges lábléc minden kiküldött levél alján. (0/4) >>
Névre szóló körlevél OpenOffice használatával (0/1) >>
Virtuális séta a Te üzleteltben, a Te kiadó házadban! (0/2) >>
Internetes megjelenés - Tömeges képátméretezés (0/3) >>
Megkezdődött a regisztráció a támogatói fórumra. (0/1) >>
Hétköznapi informatika - Nyomtatás PDF-be bárhonnan, bármikor (0/3) >>
Internetes megjelenés - Weboldal struktúra tervezése (617/2) >>
Internetes megjelenés - Támogatói Fórum (0/1) >>
Internetes megjelenés - Firefox könyvjelző eszköztár (0/3) >>
Internetes megjelenés - Videó vagy videó lejátszó? (0/3) >>
Körlevél küldése OpenOffice használatával (0/3) >>
Elektronikus levelezés - Több postafiók, egy levelező programmal (0/7) >>
Internetes megjelenés - Piackutatás Google dokumentummal (0/0) >>
Elektronikus levelezés - Távsegítség (478/0) >>
Internetes megjelenés - Mi az a SPAM és miért van? (0/0) >>
Internetes megjelenés - Mit írjak a weboldalamra? (0/2) >>
Elektronikus levelezés - Hogyan nyírjuk ki saját hírlevelünket! (0/1) >>
Internetes megjelenés - Programozó, webmester, "kocka" bérbe? (0/0) >>
Internetes megjelenés - Pozíció, látogató, ügyfél. (0/0) >>
Elektronikus levelezés - Kisbetű, nagybetű az e-mail címben? (0/0) >>
Internetes megjelenés - Hétköznapi szemüvegen át nézve (0/1) >>
Elektronikus levelezés - A gyakorlat (0/2) >>
Elektronikus levelezés - Mi is az az e-mail valójában? (0/2) >>
Kezdődjön az út az ismeretlenbe! (0/0) >>

 

  domainLAKÓPARK beta